VCRC-kTCC

!! A bajnokság jelenleg nem fut. Várható indulás 2014 február-március !!

A kTCC egy virtuális túraautó bajnokság, teljes nevén kicCsiLlag Touring Car Championship.

Az első évadot 2010 januárjában indítottuk a www.kiccsillag.hu szervezésében, nevét innen kapta.

A modról:

A bajnokság modja, az interneten szabadon elérhető és felhasználható modokból készült.  A mod alapja a RaceX és a Touring Fun 2009 mod, amit több helyen módosítottunk. Az autók fizikáját egységesítettük, így maximum a modellekből adódó különbségek miatt lehet minimális eltérés a vezethetőségükben. Az autók fizikájának alapja a RaceX mod fizikája, amit több helyen módosítottunk. A módosítások oka az aktuális valós túraautó bajnokságok szabályainak módosulása, valamint a versenyzés élvezhetőségének növelése.

A modon minden évben próbálunk fejleszteni. Ennek köszönhetően 2013-ban az FWD autók mellet végre megjelenik egy RWD autó típus is.

Nevezés:

A nevezéshez legalább Támogatói státusszal kell rendelkezni!

A nevezés a szokásos módon a nevezési lap kitöltésével lehetséges. A nevezési listában szereplő rajtszámok közül bármelyik választható. Egyedi festések készíthetők. Bajnoki futamokon mindenkinek kötelező a nevezésen megjelölt autóval részt venni! Egyedi csapatnevek választhatók, egy csapatban maximum három versenyző lehet. Csapaton belül lehetnek különböző autótípusok is.

A nevezési lap kitöltésének lehetőségét automatikusan szabályozza a V.L.S. rendszer, tehát aki tud autót választani, az nevezhet is!

Maximális aktív nevezési létszám: 28 fő.

Festés:

Aki nem kíván egyedi autófestést készíteni, az kérjük jelezze a nevezési lapon a megjegyzés mezőben, hogy melyik kész festést választja. Egyedi festéseket ide tölthetitek fel! Kérjük figyelmesen olvassátok el a tájékoztatót!

Versenykörülmények , megengedett segítségek:

  • Időjárás: változó (RFE pluginnal)
  • Törés: 85%
  • kuplung segítség
  • időmérő 20 perc, maximum 9 kör engedélyezett
  • a futamok hossza pályánként meghatározott körszám (~55 km), de maximum 30 perc
  • boxkiállás nem kötelező
  • a futamok 0.5-ös szorzóval számítanak bele a VCRC Indexpontba

A második futamokon az időmérő eredmény alapján fog megfordulni az első 12 versenyző a rajtrácson.

A pályákat, az időpontokat és a pontos versenytávokat a versenynaptár tartalmazza!

Pályaalkalmasság, a futamokon való indulás követelményei:

Ahhoz hogy valaki indulhasson a futamokon, minimum 50 kört kell megtennie a szerveren gyakorláson (a hotlaps mindenkinek mutatja a megtett körszámát), valamint a hotlapson szereplő leggyorsabb körhöz képest maximum 105%-al lassabb idővel kell hogy szerepeljen a hotlaps táblázatban. Amennyiben valaki megfutja a minimum körszám 50%-t (jelen esetben 25 kör), ő mindkét futamon a boxból indulhat. Aki gyakorlási időben elért leggyorsabb körét nem száraz körülmények között futotta és emiatt nincs benne a 105%-ban neki az időmérőn kell teljesíteni a szintidőt (az időmérő leggyorsabb köréhez képest).

Egyes futamokon a maximális indulói létszámot a pályán található álló rajthelyek száma határozza meg. Amennyiben ennél többen szerzik meg az indulási jogot, a hotlapson kialakult sorrend dönti el, hogy ki indulhat a versenynapon.

Aki az időmérőn nem tud részt venni, de a futamon már tud indulni (és teljesítette a fent leírt feltételeket), annak lehetősége van a rajtrács végéről rajtolva indulni.

Aki az első futamon nem tud részt venni, de a második futamon már tud indulni (és teljesítette a fent leírt feltételeket), annak lehetősége van a rajtrács végéről rajtolva indulni a második futamon.

Versenyek lebonyolítása:

Egy versenynap egy időmérőből, és két futamból áll. Az időmérő 20 perces, maximum 9 kört szabad megtenni (a fel és levezető körökkel együtt), és az autók beállításai szabadon változtathatóak a futamig. Az első futam gurulórajttal, a második pedig álló rajttal indul. A futamok hossza pályánként meghatározott (~55km) , de maximum 30 percesek. A második futam rajtsorrendjét az időmérő végeredménye határozza meg: az első 12 fordított sorrendben állhat a rajtrácsra, a többiek mögöttük az eredeti sorrendben!

Az időmérőt mért kör nélkül befejező versenyző mindkét futamon a rajtrács végéről kell hogy induljon, kivéve egyéb (súlyosabb) büntetés esetén.

A futamokon restart nincs! A futamokon lévő szerveradminisztrátor kivételes esetben dönthet a restart mellett (pl tömeges leszakadás a szerverről).

A futamokon élő Safety Car sofőr és legalább még egy dedikált adminisztrátor van jelen.

  • 19:30 - 19:50 időmérő (20 perc)
  • 19:50 - 20:00 warmup (10 perc)
  • 20:00 - ~20:25 első futam
  • ~20:25 - 20:35 warmup (10 perc)
  • ~20:35 - ~21:05 második futam

Pontozás:

1.hely: 30 pont
2.hely: 27 pont
3.hely: 24 pont
4.hely: 22 pont
5.hely. 20 pont
6.hely: 18 pont
7.hely: 16 pont
8.hely: 14 pont
9.hely: 12 pont
10.hely: 11 pont
11.hely: 10 pont
12.hely: 9 pont
13.hely: 8 pont
14.hely: 7 pont
15.hely: 6 pont
16.hely: 5 pont
17.hely: 4 pont
18.hely: 3 pont
19.hely: 2 pont
20.hely: 1 pont

+1 pont a futam befejezéséért. Magyarázat: A futamot befejező versenyzők (nem DNF és nem DQ, azaz átlépték a célvonalat) körhátránytól függetlenül.

 

Egyéni és csapatbajnokság is megrendezésre kerül! A csapatpontokba a futamonként csapaton belüli első két versenyző pontjai számítanak bele.

Egy futamon csak azok a pilóták szerezhetnek pontot, akik teljesítették a versenytáv minimum 80%-át!

A 2x8 futamból a legjobb 14 eredménye számít majd bele a végeredménybe (tehát mindenkinek van két "joker" futama hiányzás is lehet, versenynaptól függetlenül). A V.L.S. a ponttáblázatból automatikusan kiveszi a két legrosszabb futam eredményét, tehát nem kell külön jelezni, hogy melyik futamokat választjátok jokernek.

Díjazás:

  • Az egyéni bajnok a következő év végéig (2014.12.31) támogatott státuszt kap a VCRC-n (ingyenesen indulhat a 2014-es bajnokságokon).
  • Az egyéni bajnokság első három helyezettjét kupával jutalmazzuk.
  • A bajnok csapat tagjait oklevéllel jutalmazzuk.

Óvás:

A versenynapok után a vitás eseteket BT vizsgálja. A BT automatikusan megnézi az időmérőt, a felvezető és az SC-s köröket, valamint a rajtot (általában az első szektorban történteket vizsgáljuk). Ezen felül csak óvás esetén vizsgál meg egy-egy esetet. Óvást itt lehet benyújtani!

Hiányzás:

Ha valamilyen ok miatt nem tudsz részt venni egy versenynapon, akkor azt itt kell jelezned a szerver zárás időpontjáig. Indoklás nem kell, csak a hiányzás tényét kell jelezni. Szerver zárás után is elfogadunk hiányzás bejelentést, de ennek előfeltétele a minimális körszám megléte (a BT külön mérlegeli ezeket a bejelentéseket).

Versenynapról bejelentés nélkül hiányzók NQ státusszal szerepelnek a futamok végeredményében, ami az indexpontjukra lesz negatív hatással.

Bizonyos időközönként ellenőrizzük az inaktív versenyzőket és a helyüket felszabadíthatjuk a bajnokságban! Ez azt jelenti, hogy elvesztik a jogot a bajnoki futamokon való indulásra. Státuszukat csak külön kérésre módosítjuk vissza aktívvá, ha van még a bajnokságban szabad hely.

Maximális aktív létszám 28 fő!

Szerver:

A szerverre a VLSui segítségével lehet csatlakozni!

A futamok megrendezésén felül, minden regisztrált felhasználónk gyakorlásra bármikor használhatja az állandóan elérhető szerverünket. A szerver az időmérő előtt fél órával zárul (19:00), ezután már csak a versenynapon indulók tartózkodhatnak a szerveren (akik neveztek és teljesítették a fent leírt minimális feltételeket).

Szükséges letöltések (mod / patchek):

  • A mod és a patchek letöltését a VLSui program intézi.
  • A pályák letöltését a VLSui program intézi.

Semmilyen módosított fájl használata nem engedélyezett, az a versenyző akinek bármelyik fájlja eltér a szerveren lévő eredetitől (mismatch), nem indulhat el a versenyen. Semmilyen terrain.ini fájl és semmilyen trükk NEM engedélyezett. Ezek használása kizárást (DQ) von maga után.

A VLSui segédprogram ellenőrizheti a versenyek és a gyakorlások során a versenyző szabálytalan ténykedését az rFactor befolyásolására (cheat). A detektálás automatikus. A VLSui program csalást észlelve automatikusan eltávolíthatja a versenyzőt a szerverről!

Az itt nem taglalt szabályokat a VCRC szabályzata tartalmazza. A VCRC szabályzatának elfogadása, minden tagnak kötelező!

A futamokat a tőlünk szokásos módon közvetítés formájában is leadjuk.

Nevezés: ZÁRVA!

Az első futam időpontja: 2014 február-március.

Módosítás: ( 2013. december 21. szombat, 14:04 )